Körültekintő költségvetés
A település költségvetése változatlanul nehéz.
Amint azt Jeney Sándor polgármestertől megtudtuk, könnyítésnek csupán az nevezhető, hogy az előzőekhez képest végre nem kaptak további feladatokat, kötelezettségeket az önkormányzatok.
Tény ugyanakkor az is, hogy miközben az infláció nőtt, az árak növekedtek, az önkormányzatoknak nyújtott támogatások mértéke ugyannyi maradt.
Nyírkáta illetékesei már tavaly elmentek a falig, magyarán minden takarékossági, gazdaságossági lépést megtettek, nincs hát tovább hová hátrálniuk.
Optimizmusra kizárólag az adhat okot, hogy mostanra változott az a pályázati rendszer, ahonnan az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések pénzt igényelhetnek. Jó hír az is, hogy az ilyen címen kiosztható összeg
mértéke is jelentősen nőtt, két és félszerese az előbbieknek. Nyírkáta önkormányzata az elsőkörös fordulóban megközelítőleg 21millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.
Az elnyert összeget elsőként a szállítói tartozások kiegyenlítésére fordítottuk.
A körültekintő gazdálkodás bizonyítéka, hogy a település forráshiánya mostanra jelentősen csökkent: a tavalyi nyolcvan millió forint helyett idén ötven millió forint lett!
2011/július
