Saját termésből főzhetnek

Nyírkáta önkormányzata ebben az évben is kiemelt figyelmet fordít a falu arculatára, a település virágosítására.
Ebben az esztendőben azonban nemcsak a környezet szépítésére költenek, de immár önálló gazdálkodásba is kezdtek.
Miután az új törvényeknek megfelelően szabadon bevihető az önkormányzati konyhára a saját termelésű zöldség, Nyírkáta vezetése élni kívánt a lehetőséggel, s krumplit, hagymát, valamint zöldséget vetett.
A kezdeményezésnek kettős a haszna: egyrészt munkát ad néhány helybéli munkanélkülinek, másrészt csökkenti a közétkeztetés költségeit is.
A település önkormányzata azt tervezi, hogy a következő esztendőben kordonos uborkát, más zöldségfélét is termeszteni fog.

2011/július